A könyvtárban halvány világosság dereng, miközben az utolsó diák is felpakolja a könyveit - nagyjából három asztallal odébb, egy könyvespolc takarásában - és kisétál. Madam Cvikker éles pillantást vet ránk a szemüvege fölött, azonban pontosan tudom, McGalagony professzor kifejezett engedélyével ő sem szállhat szembe. A tanárnő azt mondta, az igyekezetemre való tekintettel addig tartózkodhatok a könyvtárban, míg szükségét érzem - legyen az ok házi dolgozat, táblázat, vagy csak egy profán semmiségként értelmezhető kutatómunka. Nagyon hálás vagyok ezért, hiszen így nem kell többé a klubhelyiségben tanulnom, míg mások köppköveznek a tőszomszédságomban, vagy esetleg egymást falják. Ez utóbbiból bőven kapok a griffendéles diákok vérmérsékletének hála - arra pedig senki nincs tekintettel, hogy egyesek nem lábat lógatni, meg kényelembe helyezkedni jöttek az idén sem, hanem kemény munkát folytatni, tanulni! Azért, mert Voldemort - most már gondolatban sem nevezem Tudjukkinek, ami miatt Ron egyes időközönként feljajdul, vagy ideges pillantások özönét zúdítja rám - visszatért, az élet még nem áll meg, a RAVASZ-ok lassan a nyakunkon vannak! Már csak egy év, és le kell diplomáznunk, el kell hagynunk a Roxfort falait. Na persze, feltéve, ha megérjük azt az egy évet...
Egy makacs gyerek jellegzetes mozdulatával rázom meg a fejem, amitől néhány tincsem az előttem fekvő pergament súrolja. Remek. Sehol az iskolában nem találok olyan hajgumit, ami a fejem tetején ülő boglyát összefogná teljes mértékben, így állandóan elvonja a figyelmem az írásról. Pedig most épp egy rendkívül fontos bekezdésnél járok, ami a sziporka szirup felhasználásának módjait taglalja. Az utóbbi időben még több idegszálammal igyekszem rákoncentrálni a Lumpsluck professzor által tanított bájitaltanra, mivel az eredményeim... nos...

Tudom, nem szép a féltékenység, mégis igazságtalannak érzem, ahogy Harry minden igyekezet nélkül bezsebeli a dicsőséget, míg én az üst fölé görnyedve izzadok a munkában. Ő előkapja a Herceg könyvét - ami körül, megjegyzem, szerintem nincs minden rendben - és előáll egy olyan húzással, ami vajjá változtatja Lumpsluckot egy forró serpenyőben! Pedig nem is csinál semmit! Soha nem csinál semmit! Rendszeresen eltér a tankönyv utasításaitól, és ezzel együtt is mindig minden próbálkozását siker koronázza!
Mérgesen fújok egyet. Nem, nem szabad megharagudnom Harryre, hiszen mindenki másnál nagyobb teher nyomja a vállát, legalább ennyi sikerélményben hadd legyen része, nem igaz?
De akkor is. Miért ilyen nehéz ez?

Fél kézzel ismét nekifutok a hajam egy hajgumiba kényszerítésének, ám mikor a gumi szétpattan az az ujjaimon, végleg megadom magam. Nagyot sóhajtva ismét a házi dolgozat fölé hajolok, ami eddig alig több, mint másfél tekercs. Tudom, tudom, Lumpsluck egy tekercset kért, de nem érdekel! Ezúttal mindent, ami a témához kapcsolódik, ki fogok írni magamból; nem létezik, hogy a professzornak ehhez se legyen pozitív hozzáfűznivalója! Hiszen látja, igyekszem! Jobban, mint Piton óráján valaha is. És mégsem...
- Mit gondolsz, ha a sisakvirág és a békapete egy főzeten belül találkozik, az eredmény mindenképpen robbanás? Mert szerintem nem. Ott van például az andalító-főzet, amiben ezt a kettőt elegyítik - többek közt -, és az első tapasztalatok alapján a főzet teljesen zavarmentesen feltette ki a hatását mindenkire, aki... - a mondandómba teljesen elmerülve pillantok fel Harry arcára, és azonnal elfut a pulykaméreg. - Harry, megtennéd, hogy egy pillanatig nem a Herceg könyvét bújod és rám figyelsz?

Elképesztő. Ennyire nem érdekli, mit magyarázok neki ilyen hevesen? Attól tartok, fogalma sincs arról, mit mondtam neki az elmúlt fél órában, ez pedig rendkívül aggasztó. Villámgyorsan átnyúlok az asztalon, hogy összecsapjam a könyvet kegyetlenül, ám ő megelőz, így ujjaim csak az asztallapot érintik. Ettől pedig, ha ez ugyan lehetséges, még idegesebbé válok. Az a könyv mindennek az oka! Pedig tudom, valami nincs rendben vele, viszont amíg Harry így ragaszkodik hozzá, nem tehetek semmit! Olyan, mintha a könyv a hatalma alatt tartaná, mint egykor Ginnyvel tette a Denem-napló, de Harrynek hiába beszélek én, hiába beszél Ginny, hiába beszél akárki. Ron bezzeg azt mondja, a tankönyv, a Herceg könyve csak egy vaskos tréfa, nem árt senkinek - én nem is akarom megvárni, míg esetleg megöli Harryt olvasás közben, vagy a benne rejlő tiltott átkok, receptek valaki másnak ártanak. A gondolatát sem bírom, hogy egy ártatlannak, esetleg - ismétlem - magának Harrynek baja essen a könyv hibájából. Ő meg egyre csak azt bizonygatja, a régi tankönyvek még nem hajtottak végre tömeggyilkos merényleteket! Mintha ugyan nem tudná, milyen a Varázsvilág. Kiismerhetetlen.
– Hányszor kell még elmondanom, milyen ostobaság ezt csinálnod? Ha valakinek, hát neked tudnod kéne, milyen veszélyek leselkedhetnek egy teljesen ártalmatlannak látszó könyvecske lapjairól is akárkire. Emlékezz csak, mikor Tom Denem szelleme Ginny által, a naplón keresztül próbált eljutni hozzád! Most hogy V… Voldemort visszatért, és Te is naponta szerepelsz a köztudatban, óvatosabbnak kéne lenned! És… – némi habozás után közelebb hajolok hozzá, át a pergamen kupac felett, hogy csak ő hallhassa a szavaimat, mivel senki másra nem tartozik – még akkor sem, ha a könyvtárban még az átlagosnál is többen hallgatóznak a Kiválasztott után – … nagyon féltelek, Harry. Butaság ezt csinálnod egy könyv miatt!

Néhány másodpercig mereven, szinte könyörgőn bámulok az arcára, megpróbálva elkapni a pillantását, ám mikor már kezd kényelmetlenné válni a helyzet, elégedetlenül sóhajtva ismét hátra dőlök, belemerülve a munkámba, mivel – vele ellentétben – én nem vagyok bájitaltan-zseni, nekem még mindig meg kell dolgoznom az elismerésért, amivel Lumpsluck az én esetemben valamiért igencsak fukarkodik. Talán azért, mert mugliszületésű vagyok? Nem hiszem. Harry mesélte, hogy az édesanyját, Lily Evanst is kitüntette a figyelmével, pedig ő is varázstalan emberek leszármazottjaként érkezett a Roxfortba.
Ismét hozzáfognék a körmöléshez, mikor Harry jól hallhatóan hozzám intéz egy kérdést. Elősz9ör értetlenkedve pillantok fel rá, aztán mikor ráébredek, miről van szó, mérgesen összevonom a szemöldökömet. Már megint?
– Nem, nem hallottam. És ha használnád a józan eszedet, leadnád Lumpslucknak azt a könyvet, és vennél egy újat. Ki tudja például, mit takarhat ez a „Sectumsempra”? Lehetséges, hogy veszélyes. Vagy halálos. – még a feltevésbe is beleborzongok, viszont sajnos látom Harry arcán, milyen örömmel próbálná ki ezt az ismeretlen, valószínűleg negatív hatású varázslatot.